Társas játék a társasjáték

A két fogalom tehát nem ugyan az, de szorosan összefügg egymással. Társasjátékkal játszani társas "elfoglaltság", ugyanakkor a társas játékoknak csak egy csoportját alkotják a társasjátékokkal való szórakozás. Ez a "minden bogár rovar, de nem minden rovar bogár" megállapítás tipikus példája.

Ez az egyszerű összetett szócska: társasjáték, rengeteg érdekes és izgalmas információt sűrít magába. Vizsgáljuk meg, mi mindent takar!

Klasszikus megállapítás, hogy az ember társas lény. Nagy benne az összetartozás vágya, az emberi kapcsolatok iránti igény. Gondoljunk csak a Számkivetett című filmre, melyben Tom Hanks túlélvén egy repülő-szerencsétlenséget, egy lakatlan szigeten próbál életben maradni, mint egy modern Robinson Crusoe. A magány gyötrő érzésének elűzésére, egy Wilson névre keresztelt standröplabda lesz kissé szótlan, ámbár rendkívül jó hallgatóságnak tűnő barátja. Nélküle nem bírta volna átvészelni a nehézségeket.

Szükségünk van a társas érintkezésre az egészséges lelki, pszichés fejlődésünkhöz, kiegyensúlyozottságunkhoz. Izgalmas az a tény, hogy mások puszta jelenléte hatással van cselekedeteinkre. A legelső ilyen jellegű kísérletet Norman Triplett pszichológus végezte. Vizsgálatában iskolás fiúknak kellett a horgászbot orsójára zsinórt feltekerniük. Mindenki ugyanazzal a feladattal birkózott meg. A kísérlet eredményeként azt kapta, hogy csoportban gyorsabban végezték a gyerekek a feladatot, mint magányosan. Triplett – aki maga is rajongott a biciklizésért – 1898-ban bebizonyította, hogy a bicikliversenyzők jobb időeredményt érnek el, ha óra helyett egymás ellen versenyeznek. Jobban teljesítettek akkor, amikor a csapat nem versenyző tagjai együtt hajtottak a versenyzővel, mint amikor magányosan hajtották a pedált. Az együtt cselekvésnek ez a fajta pozitív előmozdító hatása az állatvilágban sem ismeretlen. Észrevették az etológusok, hogy háromszor annyi homokot ásnak ki a szorgos kis hangyák, ha együtt dolgoznak, mint amikor egyedül tevékenykednek.

Életünkben fontos szerepet töltenek tehát be a minket körülvevő embertársaink. A velük való közös játék pedig új hangokkal gazdagítja személyiségfejlődésünk fokozatosan alakuló szimfóniáját.

Játéknak tekinthetünk minden olyan tevékenységet, melyet pusztán önmagáért végzünk és örömszerzés kíséri. A játék tehát mindig egyfajta boldogságtöltettel társul. Vajon mi lehet az, ami a játék során a jókedvet, örömöt okozza?

Egyrészt az, hogy magunk csináljuk, idézzük elő az örömöt. A játékokban továbbá ott a kaland, a humor. Megjelenik az utánzás öröme, valamint hogy belebújhatunk más bőrébe. Levezethetjük a kíváncsiságunkból fakadó feszültséget. A játékokban sokszor az előre megírt forgatókönyvek helyett a spontaneitás, nem várt, vagy éppen véletlen fordulatok irányítanak. Izgalomba tartja az embert, hogy vajon mi fog történni, mi lesz ezután? Feszültségoldó, vágyteljesítő, kompenzáló funkciója is lehet a játékoknak. Például kiváló lehetőség ad arra, hogy a bosszúra szomjas káposzta egye meg a kecskét, vagy a felbőszült nyúl kergesse a vadászt.

A lelki átalakulások mellett biológiai változások is végbemennek az ember szervezetében, különösen, ha többen játszanak együtt. Megállapították, hogy a csoportos tevékenységet végzők oxitocin szintje megemelkedik, és hogy későbbi feladatok során is együttműködőbbek lesznek a játékostársak. Az oxitocin egy rendkívül különleges hormon, melynek számos pozitív élettani és lélektani hatása van az emberre. A köznyelvben szeretet- vagy boldogsághormonként vált ismertté. Lényegében az érzelmi kötődésért felelős hormon, melynek fontos szerepe van a társas kapcsolatok kialakításában. A stressz szintünk és a szorongás csökkentésével pedig tovább fokozza boldogságérzetünket. Az oxitocin a szeretet és az empátia érzésének egyik kémiai mozgatórugója. Nagyon fontos az empátiás képesség, vagyis a másik helyzetébe való beleélés képessége, hiszen a szociális érzékenység a társadalomba való eredményes és sikeres beilleszkedés egyik fontos pillére. Cseppet sem elhanyagolható továbbá az a tény, hogy a játék kapcsolatban áll a mélyen szunnyadó tudattalannal is, így – előre megfontolt szándékkal – tudatosan, gyógyító céllal is fel lehet használni.

A játék ma már az oktatás és nevelés egyik igen eredményes eszköze, hiszen számos ismeret-és tapasztalatszerzés játékon keresztül valósul meg. A társasjáték az értelmi, szociális és érzelmi intelligencia fejlesztése mellett – jellegétől függően – hozzájárulhat a gyermek önértékelésének csiszolódásához, erkölcsi jellemének fejlődéséhez. Fontos tapasztalás a győzelem és kudarc, mármint ha annak élik meg a játék „elvesztését”. Valójában nincs igazi „vesztes”, hisz mindenki nyer azzal, hogy játszik, játszhat. Ezt a bölcs tudást már kiskorban érdemes elültetni az aprótalpúak fejében. A társasjáték segít abban, hogy a gyerekek ügyesebben, koncentráltabban tudjanak figyelni. Fejleszti a kreatív és problémamegoldó gondolkodást. A társasjáték segíti a gyerekeket abban, hogy megtanuljanak előre gondolkodni, vagyis stratégiát gyártani. A játék során a fiatalok megtanulnak együttműködni a társakkal, dönteni, szabályokat betartani. A társas tevékenységből kifolyólag a kommunikációnak is nagy szerepe van, melynek egyik pozitív hozadéka a szókincsbővülés. Maga a társasjáték, a sajátos témájához kötődően is szolgálhat új fogalmakkal, szavakkal a játékosok számára. Nagyon fontos tehát, hogy időt, helyet és alkalmat biztosítsunk a játékra!

Az ember játéktevékenységében az idő előre haladtával egyfajta fejlődés figyelhető meg, mellyel szoros láncszemként kapcsolódik össze az ember gondolkodásának alakulása, fejlődése. Ma már minden korosztály számára megtalálhatjuk a megfelelő társasjátékot.

Felhasznált szakirodalom, jegyzet

N. Kollár Katalin, Szabó Éva (2004): Pszichológia pedagógusoknak, Osiris Kiadó, Budapest

Dr. Tóvölgyi Sarolta: Játékpszichológia órai jegyzet, BME, Ergonómia és Pszichológia Tanszék