A hintaló élettani hatása
Hogy miért szeretik a fából készült, minőségi, örökös darabbá váló hintaló használatát a gyerekek? Mert hintázni jó, kellemes, egyszerű. Ám ez még nem minden. Valóban a szabadidő eltöltésének egy könnyed formája, viszont számos, orvosilag bizonyított pozitív hatása ismert, melyek mellett nem érdemes elmenni szó nélkül.
A hintázás nem csak a fizikai, hanem a szociális, és kognitív készségeket is fejleszti. Utóbbira kevesen gondolnak, pedig már újszülött korban megfigyelhető, hogy mennyire szeretik a babák, ha ringatják őket. Hamar megnyugszanak, szorongásuk elmúlik, sőt feszültségüket is képesek pillanatok alatt elengedni. Ez a pozitívum később is tapasztalható, nem csoda tehát, hogy olyan nagy népszerűségnek örvend a hintaló.
De ez még nem minden, ami a pszichikai érát illeti. Az egyensúlyzavarok leküzdésében is nagy szerepet vállal a hintázás. Miközben a gyermek tér- és ritmusérzéke megdöbbentő gyorsasággal fejlődik, addig a finom motorikus mozgások is kialakulnak. Ennek a komplex hatásnak az az oka, hogy a hintázás során a test az izmok feszítésével/ernyesztésével próbálja megtalálni azt az egyensúlyi állapotot, melyet optimálisnak, s biztonságosnak érez. A folyamat során egészen izoláltan dolgoznak a különböző izomcsoportok, melyek összehangolt munkája szükséges a teljes sikerhez.
Tudományos kutatások arra is rávilágítottak, hogy a hintázás erősíti a két agyfélteke közötti kapcsolatot, azaz azok a gyerekek, akik egy csodálatos hintalóval élték végig az iskolát megelőző éveket könnyebben tanulnak meg írni, és olvasni. Ráadásul a gondolkodási képességeik is nagymértékben fejlődnek.